Én vagyok azon kevés kivétel egyike, akinek nem „gyermekkori álma” volt, hogy fényképész legyen. 1994-ben a szerencsének köszönhetően pillanthattam be a fényképészet kulisszái mögé, ami azonnal magával ragadott. Igen, elsőre egy sötétkamrás filmelőhívás és képnagyítás ragadott meg. Ezután kezdem egyre mélyebben foglalkozni a fotózással. Amikor megláttam azt, hogy milyen boldogságot okoz mindenkinek, hogy nem csak egy képet, hanem egy pillanat érzelmeit is vissza kapják a fotókon keresztül, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez jó út. Évekig tanultam jobbnál jobb fotósoktól, lestem el az iskolában nem tanított rejtelmeket, hogy hogyan tudok egy rendezvényen szinte észrevétlenül, a középpontban történő eseményeket megörökíteni, hogy tudom a fények és a beállítások összhangjával mindenkiből a legjobbat kihozni.
